Először egy német adón találkoztam Susan Boyle nevével, amikor is a híradóban bemutatták az idei Britain' Got Talent show-t, és benne ezt az első ránézésre rút, de annál inkább értékesebb nőt. Amikor megnéztem Youtube-on is, mit adott elő Britanniában, ledöbbentem. Kiállt a színpadra, több száz ember elé, akik egytől egyig úgy tekintettek rá (világosan látszik a videón), mint egy rút kiskacsára, aki teszi a fejét a színpadon, és azt hiszi, hogy helye van a tehetségek között. Még a három zsűritag is érdeklődéssel vegyes szánalommal meredtek rá, csupán azért, mert csúnyácska, és ennek ellenére hatalmas az önbizalma. De mire fel? Kérdezték magukban a nézők. És aztán elkezdett énekelni, és mindenkinek tátva maradt a szája. Hangja mint a friss patak csobogása és mint a méz, olyan tiszta és édes, hogy legszívesebben csak az ő hangját hallgatná az ember. A közönség, a zsűri ledöbbenve hallagatta  a produkciót, de aztán a közönség, és a szőke zsűri hölgy felállt és úgy tapsolta meg Susant, pedig még nem is végzett. Egyszerűen mindenki oda volt a nőért, és egy perc alatt a rút kiskacsából igazi hercegnő lett. Fantasztikus előadás volt, és ezentúl szerintem azok az emberek, akik külső után ítélnek, már nem fognak szánalmasan végignézni egy külsőre nem anniyra menyerő emberen. Mindenki jó valamiben, mindenki értékes, még ha nincsenek is olyan testi adottságai, mint egy szupermodellnek. Rá kellene végre jönnünk arra, hogy a szépségek uralnak mindent, és ez így nincs rendjén. Az ilyen embereknek, mint Susan, pedig köszönöm, hogy ki mert állni a világ elé, és meg merte mutatni magát, és hogy mit tud.