Az utóbbi napok elég lazán teltek, tekintve, hogy csütkön 10-re, pénteken pedig 9-re kellett menni suliba. És ráadásul a nap is sütött, ami azért lényegesen elviselhetőbbé tette az egész  tanulást, abból is a matek órát (tényleg nem tannő hibája :D). Jó volt sütkérezni a napon, meg készülni a diákigazgató választásra, mert egész megnyugtató volt festegetni, miközben dumálgattunk, és zenét hallgattunk...

A mai nap eseménydúsan telt. Először is apával kimentünk a kertbe az alaphoz, és megdumáltuk egy dude-dal, hogy hogy s mint lesz felépítve majd a ház. Aztán elég későn ebédeltünk, de rögtön utána mentünk ki a tanyára mamáméknak segíteni krumplit elültetni. Én rakosgattam, mama kapált, apa pedig befedte. Tatám, öcsém meg anyukám meg fát égetett. Megfigyeltem, hogy ezen a napon feltűnően sok repülő repdesett az égen, és nagyon tisztán ki lehetett venni őket. Ilyenkor mindig eszembe jut eddig életem első repülése...Olyan fantasztikus volt, hogy azt nem lehet leírni!!!!!!!!!! Azt át kell élni, min. egyszer az életben!!! Ahogy beszálsz, és elindultok, és úgy felgyorsultok, hogy csak foltokat látsz, és utána meredek szögben elkezdtek eltávolodni a földtől olyan sebesen, hogy másodperceken belül a lenti vilgágot csak irinyópirinyó pontok jelzik.....aztán egyenesbe álltok, nézel lefelé, látod a földet, a hegyeket, a városokat, de még a kocsikat is elsuhanni alattatok, aztán felhőbe mentek vagy épp alattatok van egy, és arra gondolsz, mekkora pamacs, vajon mennyire puha? A Nap vakítóan süt, és úgy véled, látod az űr és a légkör határát...Arra gondolsz, hogy hihetetlen, hogy ilyen magasan vagy, a semmiben lebegve, és tényleg semmi se tart, és ha lezuhansz, nagyon nagyot eshetsz...Kellemesem dorombol a gép, és te nagyon kényelmesen érzed magad...Egyszer csak észerveszed, hogy kezdtek ráfordulni a reptérre, élesen oldalra dőltök annyira, hogy azt se tudod, hol van a fent és a lent! Iszonyú félelmetes, úgy érzed, lezuhantok, de mégis izgalmas!!! Aztán minden egyre kivehetőbb lesz, a pilóta könyedén leteszi a gépet, mindenki tapsol, és megint olyan gyorsan száguldotok, mint a versenyautók, aztán megálltok. Vége az utazásnak.

Az egészben az az egy rossz van, hogy minél jobban távolodsz attól a naptól, annál inkább felejtesz. Még mindig kiráz a hideg, ha csak rágondolok, és irigykedve nézek fel az égre a csíkhúzókra, de tudom, hogy ez már nem ugyanaz az az érzés, ami akkor ott fent elfogott...Sajnos, a képek sem adhatják vissza ugyanazt a varázst.

Minderről még annyit, hogy mindeféleképpen ki kell mindenkinek próbálnia, ha van egy kis pluszpénzed, amit ruhára vagy más ilyenre akartál költeni, felejtsd el, és szállj gépre! Megéri.